Könnyed, humoros űropera, rejtő Jenő előtt tisztelegve. Calderon kapitány egy főnemes, aki próbál nem kavarni, de mindig olyan helyzetbe keveredik, hogy kénytelen, hiszen a világot meg kell menteni. Minden kötet önálló kaland.
~ Érdekességek a Calderon kapcsán ~ (link később)
(Ajánlott korcsoport: felnőtt.)
Hogyan indul a sorozat?
CALDERON, AVAGY HULLAJELÖLT KERESTETIK
I. rész,
amelyben Calderon meg akar halni, de úriember nem temetkezik hitelből
Genius Calderon meghúzta a ravaszt, de a lézerfegyver felmondta a szolgálatot. A zizegésből ítélve lemerült az energiacella. Meg sem lepődött rajta, csak fásult mozdulattal kivette a szájából a csövet, és az ablakon beszivárgó hajnali derengést bámulta.
Mara halott. A nő, akiért sutba dobta a nemesi rangot, a nő, aki győzött a szapora agytumorsejtekkel szemben, ostobán alálépett egy űrsiklónak. Mara a születésétől fogva tudta, hogy haldoklik. Versenyt futott az idővel, és minden pillanatot megélt, őszinte örömmel élvezte a létezést. Ha este, szeretkezés után Calderon olyasmit susogott a fülébe, hogy minek is élne nélküle, Mara villámló szemmel szellemjárást ígért.
A temetés óta Calderon nyolcszor próbált öngyilkos lenni, de mindig megzavarták. Hol egy szektás, hol egy kutyát kereső, könnyes szemű kislány csöngetett be, vagy maga a fegyver mondott csütörtököt. Még éjfélkor is, mikor a csillagkikötő hídjáról készült leugrani, előtermett a semmiből egy rémült kamaszlány, hogy esedezve kérje, kísérje haza, mert követik. Mara küldte őket?Mara jelenlétét állandóan érezte a házban is. A belső automatika elromlott: az ablakok este nem sötétültek el, a villanyok is örökké égtek, mintha valami láthatatlan kéz kitiltaná a lakásból az éj depresszióját.
Odakint felkelt a nap, Calderon megbámulta a fénycsíkot a padlón, aztán fáradtan a földre ejtette a lézerpisztolyt. Milyen jogon akadályozza meg bárki? Legyen az Mara vagy személyesen a Jóisten. A konyhakések mind eltűntek, ám a kard, melyet apja házából
hozott… Felállt, és előkotorta a gardrób elektronikus vezérlője mögül.
Az egyszerű markolatba belesüllyedt a fekete kristály nyitógomb.
Calderon maga felé fordította az arasznyi csövet, és megnyomta a
gombot.
Nem történt semmi.
Eszébe jutott a fegyver hőérzékelője, mely megakadályozza, hogy ember felé fordítva kinyíljon a kard. Elfordította magától, és újra megnyomta a gombot. Megkönnyebbült, mikor a pengedarabok egymás után előcsúsztak.
Calderon hamar rájött, hogy egy karnyi hosszúságú karddal torkon szúrni magát kifejezetten bajos. Némi szerencsétlenkedés után a fotel ülőkéjéhez támasztotta a markolatot, és a hegyét a torkához illesztette.
Ekkor csöngettek.Calderon úgy döntött, nem nyit ajtót.
Az illető azonban bosszantó módon rátapadt a csengőre. Calderon hiába próbált koncentrálni, átélni a lét utolsó pillanatait, öt másodperc múlva azon kapta magát, hogy eldobja a kardot, és csúnyán szitkozódva a bejárat felé tart.
Karl, a szemben lakó fiú állt lihegve az ajtóban.
– Mit akarsz?
– Mikrochipgyűjtés van a suliban, ebből megyünk majd meteortúrára. Megnéznéd, hogy van-e kidobandó chiped? – hadarta a langaléta kamasz.
Különös időpont a környezetvédelemi akcióra. Calderon a pirkadó égboltra nézett, majd a fiú otthonára, és a megdöbbenéstől a földbe gyökerezett a lába. Még hogy transzcendens! Könnyedén be lehetett látni hozzá a kölök emeleti szobájából! Felismerte a lányt is,
aki épp próbált visszahúzódni a függöny mögé. Őt kísérte haza éjnek évadján!
Galléron ragadta Karlt, és a falhoz penderítette. A suhanc rémület helyett kamaszkora összes szemtelenségével vigyorgott:
– Na, csak nem versz meg egy kiskorút? Te vagy a nyári munkánk, jobb, mint a robotpucolás!
– Ki bérelt fel?
– Szerinted?
Frank, az átkozott sógor! Calderon eleresztette a fiút, és ahogy volt, mezítláb, egy szál sortban futásnak eredt.
– Szólj neki, hogy ez a ma reggeli kettőnek számít ám! Hé, várj! Ha megölöd, ki fizet nekem?Nem teheted ezt velem!
Mire Calderon lefutotta a két utcát, Frank éppen kifelé szaladt a bioházból. Karl bizonyára felhívta. Látszott, hogy a pszichológus az ágyból ugrott ki, hosszú szőke haja gubancosan lógott a vállára, és épp csak egy sortot kapott föl az enyhe nyári reggelben. A suhanóig már nem jutott el, Calderon torkon kapta, és nekiszorította a kerítésnek.
– Figyeltetsz?!
Frank meg sem próbált kiszabadulni. Kék szeme fensőbbségesen villant, és az arcára kiült az a tenyérbe mászó, analitikus mosoly:– Jó, hogy jössz! Kapitányválogatás van ma az Admiralitáson.
Meg kellene nézned.
Calderon erősebben szorította a torkát. Szerette volna, ha a másik megüti, vagy bármi olyat tesz, amiért laposra verheti. Ám a sógora nem véletlenül tartott indulatkezelő-terápiákat, meg sem moccant.
– Hogy mersz kémkedni utánam?!
– Megígértem Marának, hogy szemmel tartalak. Várható volt,
hogy szétesik az a narcisztikus személyiséged – felelte a pszichológus.
– Állítsd le a kölyköket, vagy…!
– Rendben. Elengednél végre?
Calderon elengedte. Frank már nem mosolygott. Megvetően köpte a szavakat:
– Tőlem akár fel is fordulhatsz! Nem érdemelted meg a húgomat!
– Ki lett volna érdemes rá? Mármint rajtad kívül?
– Nem bírtad békén hagyni!
– Békén? A húgokat feleségül veszik, sógor! Húzz el egy terápiára, de sürgősen!
– A fenét! Ez nem féltékenység. Egy szenvedélybeteg barom vagy!
Azt hiszed, nem ismerem föl, amit naponta kezelek? Valami beteges játékszenvedély van benned, amit Mara felcsigázott. Tudtad, hogy agytumora van, pár év és szabad vagy. Milyen kényelmes ez a baleset! Jól jött neked.
Calderon irtózatosat ütött a másik arcába. Frank nekizuhant a kerítésnek, az orrából ömlött a vér. Nem volt rest, visszatámadott, de Calderonnal szemben esélye sem volt. A férfi az elmúlt fél évben, mióta megnősült, rakodómunkás volt a kikötőben. A robbanásveszélyes anyagokat kézzel pakolták. Bár mégsem annyira a munka, inkább a kikötői élet edzette meg.
Frank orrán-száján dőlt a vér, mikor több ütés után a földre zuhant. Calderon szívesen megrugdalta volna, de győzött a neveltetése. Főnemes nem tör bordákat.Nincs jobb, mint pszichológusokat verni. Calderon úgy vélte, máris
sokat tett a mentális egészségéért.
CALDERON, AVAGY FELSÉGÁRULÁSHOZ BRICSESZ DUKÁL
Calderon kapitány természetesen nem férhet a bőrébe, és újabb kalandra indul, immáron világméretű káoszt okozva.
Folytatás:
Minden könyv egy önálló, lezárt sztori, de még tervezek újabb kalandokat, harmadik kötetet mindenképp.