Még az ősidőben, amikor nem jöhettek ki regényeim, mert kezdő voltam, és amúgy is nő sci-fis közegben, a tehetséget azzal kellett bizonyítani, hogy ez ember novellákat ír.
A sci-fi egyik fellegvára a Galaktika magazin volt, és nagy szó volt meghódítani. A Mimikri az első novellám, amit leközöltek. Később aztán több is megjelent.
Majd sok év múlva elindult egy hangosnovella projekt, és ennek keretében megszületett ez a felolvasás is. Érdekesség, hogy a novella idején még az arcolvasó program ilyen használata sci-finek számított, de ma már bizony nem annyira az. Így lesz kérem, sci-fiből realista írás 🙂